˝ oka van annak, hogy az emberek miért mondják, hogy ne reméljünk túl
sokat. senki sem akarja látni hogy valaki, akivel törődik csalódott
legyen. ösztönösen úgy teszünk, hogy megvédjük a sajátunkat a sérüléstől
és minden tőlünk telhetőt megtegyünk azokért, akiket szeretünk. elsősorban azért vannak elvárásaink, hogy a legjobbat célozzuk meg, mert
ha szeretsz valakit nincs olyan, amit el ne érhetnél. ˝

A nyári kalandok többféle okból érnek véget, de mindent összevetve egy dolog közös bennük: hullócsillagok, fenséges, megismételhetetlen pillanatok, az örökkévalóság felvillanása, mely egy perc alatt elillan.

Felkeltem ma reggel, és végre rájöttem, bármit teszek vagy mondok, nem tudom  megváltoztatni a múltat vagy az érzéseimet. És nem is próbálom. Kész vagyok arra, hogy továbblépjek.

˝ el akarom hitetni magammal, hogy még mindig itt van? vagy azt szeretném maradjon belőle valami, ha örökre elmegy? ˝

Már elmúlt, elment... nem tudod visszahozni, sajnálom de ennek így kell lennie. Majd egyszer mosolyogva fogsz rágondolni.. majd, nem most. most
csak sirassad.. lehet, hogy nem érdemli meg a könnyeid, de ő is az életed egyik része volt és szörnyen hiányzik.

"Azért mert erősnek tűnik, az nem jelenti azt, hogy nem aludt el soha sírva."

Ha megfogná a kezem, lehet, hogy belehalnék a boldogságba.

...a boldogság csak egy-egy rendkívüli pillanat,
legfeljebb perc, a többi csak a rá való emlékezés...

Ő és én két különböző ember de ugyan olyan szeretetben..♥

akkoriban úgy gondoltam, hogy soha többé nem akarok már szerelmes lenni. de akármennyire fáj is, akármennyire kínzó, szeretnék még egyszer ébren álmodni. még egyszer tiszta szívből szeretni valakit. ♥

Szépség és fiatalság,
múló kaland,
öregség és halál,
fájó büntetés
törékeny emlékeimért
Azt hiszem,
túl nagy árat kell fizetnünk
néhány felejthetetlen
pillanatért.

fák levelei tavasszal újra kihajtanak és ősszel újra lehullanak. A virágok újra kinyílnak és újra elhervadnak. Újra jön a tavasz, újra jön a nyár, újra jön ősz és újra jön tél. És Te természetesen azt mondod erre, hogy nem is lehetne másként, mert így van ez jól. Miért vagy úgy kétségbeesve tehát, hogy újra elölről kell elkezdd az életedet?

Sokan nem hisznek ebben a nagy szerelemben...de igazából nincs idejük hinni benne. Mindenki siet mindenkinek az a fontos,h most kell minden. De ez nem így megy. Hagyni kell , hogy befogjon a vadász. Vagy válj te magad azzá. Miért nem hagyja az ember azt,h valakivel jól érezz magát? Hogy valakivel jó legyen elmenni sétálni, koncertre, buliba, moziba lehessen vele csillagokat nézni vagy csak úgy feküdni...őrültködni, hülyeségeket csinálni, összeveszni majd kibékülni, olvasni a gondolataiban. Mindenki rohan.

Mielőtt megtalálod a hercegedet, pokoli sok békát kell megcsókolnod...

..egyszer rájövünk majd mind' ketten, hogy hol hibáztuk el, s ha nem keres hát büszkeségből én sem hívom fel.

Ha te lennél az én hercegem, én lennék a legboldogabb hercegnő a világon...

"And I owe this all to you
~És mindezt neked köszönhetem"

Mindannyian keresünk valakit, azt a különleges személyt, aki majd megadja azt, ami hiányzik az életünkből. Valakit, aki képes társaságot nyújtani, vagy segítséget, vagy biztonságot, és néha, ha nagyon keressük, megtaláljuk azt, aki képes mindhármat nyújtani. Igen, mindannyian keresünk valakit, és ha nem találjuk, csak remélhetjük, hogy ő talál meg minket.

Lehet hogy én nem szeretlek még,
de fontos vagy nekem rég.

Ő éreztette velem először, milyen, ha hiányzik valaki…

Álom és ébrenlét közt. Ismered azt a helyet? Amikor még emlékszel rá, hogy mit álmodtál. Én ott foglak mindig szeretni.

Nem mondom, hogy szeress, hogy gondolj rám, ha nem mondja a szíved, én miért mondanám?

Keresünk egymás tekintetében néhány régi villanást, s ha megtaláljuk félrenézünk, hisz nem akarunk már semmi mást...*

Bárcsak volna öt életem! Akkor öt különböző városban születhetnék, és öt emberöltőnyi ételt ehetnék, és ötféle karrierem lehetne, és ötször szeretnék bele ugyanabba a férfiba.

Nem első látásra szerettem bele, mint utólag mondani szokták. Nem, ebben nem hiszek. Az ember egy ideig megjátssza, hogy zavarban van, hogy szerelmes, hogy varázslat rabja lett, mígnem észrevétlenül belesodródik, és nem tud többé már szabadulni a szerepétől, sőt nem is akar, mert igazán szerelmes lett.♥

És mi az élet, ha nem az álom keresése? Az álomé, hogy valaki azt mondja: "igazából, teljes szívből szeretlek".

Minden amit valaha a szerelemről hinni véltem 
folyamatosan változott minden csókod után, 
ugyanis előtte azt hittem, 
hogy jobban már nem is szerethetlek.

Szépség és fiatalság,
múló kaland,
öregség és halál,
fájó büntetés
törékeny emlékeimért
Azt hiszem,
túl nagy árat kell fizetnünk
néhány felejthetetlen
pillanatért.

Vannak emberek, akik úgy halnak meg, hogy sose tudják, hogy van-e szerelem. Akik nem szerettek senkit, és akiket nem szeretett senki soha. Mi már nem vagyunk ilyenek.

Aki szeret,mindent elvisel,csakhogy el ne veszítse akit szeret...

Az idő múlásával halványulnak az emlékek, melyek hozzád kötnek. De elfeledni sosem foglak , szívem mélyén mindig ott leszel.

Ellöktél..
nagyot estem.. s innen a földről már látom, hogy ki is vagy..

...Senkit sem lehet megvigasztalni, ha elveszti azt, akit szeret.
Minden vigasz erőtlen és hamis.
Főleg az a mondat, hogy "az idő majd begyógyítja a sebedet".
Nem igaz.
Ez nem olyan seb, ami gyógyul.
A fájdalom érzése idővel csökkenhet, de a széttépettség érzése megmarad.
Egyetlen dolog szünteti meg a másik hiányának a fantom-fájdalmát:
ha nem szeretjük tovább.
Ha elfelejtjük.
Amikor azt mondjuk, hogy az "idő gyógyít", erre gondolunk.
A felejtésre.
Ez azonban - ha valóban szeretünk - nem lehetséges.
A szeretet hiányát csak egyetlen dolog gyógyítja:
ha újra találkozunk azzal, akit szeretünk.
Semmi más.
Jövőre, húsz év múlva, odaát, vagy egy másik életben...
Mindegy.
A hiány mindaddig él, amíg nem látjuk újra.
Nem is az emléke, a hiánya él bennünk.
(Sok idő után ez úgy jelenik meg, hogy "Nem tudom, hogy ki, de hiányzik nagyon!".)
És ezt a hiányt valamennyien felfedezhetjük a lelkünkben."...)

A legnagyobb télben tanultam meg, hogy legyőzhetetlen nyár lakozik bennem.

Már tudom, mit kell tenni, meg kell tanulnom elengedni, ha ő el akar menni. Szeretem, ezért megteszem.

A nyári kalandok többféle okból érnek véget, de mindent összevetve egy dolog közös bennük: hullócsillagok, fenséges, megismételhetetlen
pillanatok, az örökkévalóság felvillanása, mely egy perc alatt elillan.

Még fiatal vagy, minden szépnek látszik, a hulló könny is szivárvánnyá válik. De amint az évek, lassan tovaszállnak, úgy nőnek szívedben, gondolatok, vágyak. Mert ahogy te szeretsz, úgy szeretnek mások, úgy lesz ellenséged, úgy lesz jóbarátod. S ha majd egyszer, minden álmod valósággá válik, akkor se feledd el: Légy Jó Mindhalálig!

A legnagyobb boldogság az életben, ha szeretnek minket - szeretnek azért, amik vagyunk, vagy épp annak ellenére.

Fáj a szív, szinte majd meg hal.

A legjobb barátaid azok, akik megértenek akkor is, ha nem mondasz semmit, akik egy órát is várnak mikor te annyit mondtál: 'várj egy percet' és azok, akik melletted maradnak mikor azt mondod: hagyjatok egyedül.

Egyetlen elragadó mosoly többet ér bármilyen fondorlatnál. Mágnesként vonzza a tekintetet.

Fura dolog ez a vonzódás… Azt gondolod, hogy sose tud elhatalmasodni rajtad, hogy meg tudsz állni egy pontnál, hogy féken tudod tartani érzéseidet… de közben észrevétlenül átjárja a szíved, először csak néha jut eszedbe, majd vele fekszel és utána már vele kelsz… életed része lesz, úgy, hogy nem is veszed észre és már sosem fogod tudni kitörölni a szívedből…

Nem tudjuk kimondani. Szerelmes vagyok, nem eszem, nem alszom, elvarázsolt állapotban élek, szárnyalok a boldogságtól, öngyilkos akarok lenni, megszépülök, lefogyok, olyan vagyok, mint egy őrült - s azt mondom a kedvesemnek: "Szeretlek!" ... Mi ez?! ... Mi az, hogy "szeretlek"? Hol van ez a szó, ahhoz képest, amit élek? Sehol! Méltatlan a valósághoz! ... Nem kellett volna kimondani! Nem kevesebbet mondtam vele, hanem valami egészen mást! Semmit. Azt kellett volna mondani, hogy őrült vagyok, benned akarok élni, fáj, ha nem látlak, félek tőled, egyszerre vagyok kétségbeesett, alázatos, hatalmas, rémült, boldog, nyomorult... A sejtjeim szomjaznak rád... Azonnal meg akarok halni, és örökké akarok élni veled!... De hol jön ehhez a szó, hogy "szeretlek"?!... Ami a lélekben egy egész világ, az kimondva egy kopott, értéktelen jel. És ez minden nagy élményünkkel így van. Elmondhatatlanok.

Bizonytalan vagyok..

Én, a mindig életerős lány..

Most jött el a perc, amikor nem bírom már tovább..

Tudod, a legjobb dolog amit tehetsz ilyenkor, a menekülés.

De én még menekülni sem bírok.. tudom bárhol is vagyok,

előle úgysem tudnék elmenekülni. Ő az, aki mindenhol ott van.

Ő az, akit minden erőmmel próbálok elfelejteni, kitépni a szívemből.

De sajnos ez lehetetlen.

Ahogy erősködöm, annál rosszabb

Sőt, nemhogy elfelejteném, ábrándozom is róla.

De hát mi mást tehetnék, ha egyszer szeretem?

Nem mondhatom a szívemnek hogy; szív, ne szeresd, engedd már el őt.

Hisz ez reménytelen.

Kitépnélek a szívemből, de félek, hogy elvéreznék.

Azt hiszem.. ezt hívják reménytelen szerelemnek..

Elment, és magával vitte a színeket is.

Hihetetlen félelemmel jár úgy szeretni valakit, hogy már nem a tied.Félsz, hogy talál valakit, aki szebb.. aki jobb mint te. Félsz hogy az a csöpp esély is eltűnik a sötétségben, ami még van...

Mindig is rocksztár akartam lenni. Ez volt a gyerekkori álmom. Mikorra elmondtam mindenkinek, addigra felnőttem. =]

Had higgyem csak egy pillanatra, hogy hercegnő vagyok, és még rám is vár valahol a szőke herceg fehér lovon.

Az embernek a társa: hiányzik. Nemcsak akkor, ha a halállal elvesztette, de akkor is, ha még sohasem találkozott vele. Soha, egész életében!... A társtalan ember hozzászokott ugyan, hogy egyedül van, hogy lelkileg idegenek között él, megszokja a magányt, mint eszkimó a sarki hideget - de a lélek mégis tudja, hogy hiányzik belőle egy darab: hiányzik a másik fele. És ez nem csak akkor fáj, ha elveszítjük, hanem akkor is, ha nem találjuk meg!

"When I cry, I cry for you
When I die, I die for you
My life is nothing without you
I love you."
Mikor sírok, érted sírok.
Mikor meghalok, érted halok meg. 
Az életem semmi néküled.
Szeretlek.


[zsunak:) angolul szebben hangzik]

Átölelte derekamat, fulladás-szorosan összesimultunk. Lábujjhegyre álltam. Lehajolt hozzám, szája végigfutott az enyémen. Lehunytam a szemem, a lámpafény átragyogott a szemhéjamon. Sosem lenne merszem megfogalmazni (mert úgysem tudnám), mit éreztem, amikor megcsókolt, előbb tapogatón, majd önfeledten. Meglehet, felemelt; a lábam nem érte a földet.♥

" Annyi emberrel találkozunk az életben, de csupán néhány gyakorol nagy hatást szívünkre és lelkünkre. Ők azok, akik kitöltik gondolatainkat, s akik mindig fontosak maradnak számunkra: igaz barátaink. "

mikor beleszeretsz nem gondolsz arra, hogy csalódást okozhat. akkor csak rá tudsz gondolni, nem érdekel a matek példa, a fizikai kísérlet. ilyenkor az irodalom órai szerelmes versek a szépek. azt hiszed, hogy a ti szerelmetekről írták. pedig nem. a költő élte át és nem ugyanaz a sorsotok. vannak hasonlóságok, de minden szerelem más. (...) aztán a boldogságnak kezd vége lenni. a vers sem olyan, mint régen. semmi nem olyan, mint régen. egyszer csak egyedül maradsz és sírsz. *___*