* Tudom,
hogy nincs bennem semmi különös. Az átlagemberek átlagéletét élem. Nem alkottam
semmi emlékezetest, nevem hamarosan homályba vész, de tiszta szívből, igaz
szerelemmel szerettem valakit, és ez nekem teljesen elég

Hiába is szakadt meg minden, én akárhol is vagyok, minden percben gondolok rád…

Ha egyszerűen akarom megfogalmazni: nem tudlak kiverni a fejemből és
mikor elválok tőled nagyon nagy űr marad bennem és ezt mindig azzal
próbálom pótolni,hogy rád gondolok....egyszóval rosszul érzem magam
hogyha nem látlak, nem beszélünk, nem hallak, nem érinthetlek meg. Nem
tudok és nem is akarok mással lenn

Igazságtalan ahogy az idő megváltoztathat téged és a körülötted levő
embereket,és te nem tudod megváltoztatni sem az embereket sem az időt.

ναη úgу,
нσgу ¢ѕαк αккσя νєѕzüηк éѕzяє ∂σℓgσкαт, αмιкσя ƒєℓкéѕzüℓтüηк яá.

Két okból változik meg valaki: vagy azért, mert már eleget élt egy helyen ahhoz, hogy változtatni akarjon, vagy pedig azért, mert már annyiszor megbántották, hogy szüksége van a változásra :/

'Soha nem létezett semmiféle "azok a régi szép idők", mindig is csak a mindennapok voltak.'

Ha megyek az utcán, minden pillanatban meglátok valakit, aki lehet, hogy ő. Reggeltől estig, estétől reggelig szenvedni fogok. Ez az állapot eltarthat hetekig, hónapokig, vagy akár egy évnél is tovább

Lehet egy dal, egy ritmus vagy zaj,
Egy árva hang egy jel.
A zene az kell, hogy ne vesszünk el,
Hogy mégse adjuk fel.♥

Emlékek.. Ezek határozzák meg gondolataim, döntéseim, mindennapjaim, az édes és a keserű emlékek egyaránt. Olykor kétségbeesetten kapaszkodom beléjük, máskor bármit megtennék, hogy kiirthassam magamból a fájdalmas képeket. Íme az ilyen pillanatok eredményei...

Persze az idő,mást úgysem tehetek csak várok,hogy mi lesz velem,szeretném,ha keresnél,de nem tudom mit tennék,ha megkérdeznéd,hogy szeretlek-e még....

Hiába gondolok minden percben a nevetésére, még is némán hallom vissza az üres csendet.
De ha a csönd már túlságosan is felülmúlja a nevetést, én már csak esetten nézek lefelé és suttogom magam elé: hiányzol.

Első nagy szerelem. Felnősz mellette, mindent érte teszel, ő az első
mindenben. Aztán minden álmod kártyavárként omlik össze. Az ő álmaiban
már nem te szerepelsz. Itt
az idő, hogy most végre TE magad légy az első a saját életedben.
Megbocsájtasz és próbálsz felejteni. Majd szépen lassan egy újabb
csónakot engedsz a közeledbe, ami melletted halad egy irányba. Addig,
amíg jó...

Hiányoztál. Hiányoztál mindenhonnan, ahova soha nem mentünk el.

Hiányozni fogsz. Tudom, azt hiszed, sosem figyelek rád, és nem is
szeretlek, mert folyton azt mondod, hogy ezt ne csináljam, azt ne csináljam. De
jobb volna, ha mondanád, és én legföljebb nem szívesen hallgatnám, mint hogy
itt se légy, és sose mondj semmit.

" Indulni kell, megint, és az álom
búcsút int... "

Gyönyörű volt hinni abban, hogy el sosem hagynál

...Csak legyen boldog! Bármit jelent ez...Találjon valakit, kitől
megkap mindent amit tőlem érdemelt volna...Találkozzon valakivel...aki mindig
olyannak látja...ahogy én látom most. <3

"Én vagyok az, aki melletted ül az iskolában.
Én vagyok az, aki egy kicsit dagi.
Én vagyok az, akit azért gúnyolnak, mert kicsi.
Én vagyok az, akit folyton azért piszkálnak, mert bolondul a számítógépekért.
Én vagyok az, aki egy kicsit tájszólással beszél.
Én vagyok az, aki a tornaórán ügyetlenkedik.
Én vagyok az, akit mindenért hibáztatnak.
Én vagyok az, aki hazafelé fél a buszon.
Én vagyok az, aki amikor siet, megbotlik.
De az is én vagyok, akinek van elég bátorsága, hogy felkeljen, és másnap újra végigcsinálja az egészet."

Nekem elég egy dal, egy hely, egy illat, ami rád emlékeztet, és a szívem máris hevesebben dobog. Kár hogy csak az emlékeimben élhetek át mindent.Viszont ott újra, és újra.

Ezerszer kedvem támadt megfogni a kezét, és ezerszer nem csináltam semmit. .

Az ember olyan lény,akinek vágyai szerények és szerénytelenek.Ha valakit szeret,akkor attól a tudattól is boldog,hogy az a világon van.De
szerénytelen,mert folyton látni kívánja,és soha nem telik be vele.

"Most azonban csak romokat láttam. Romokat, amelyeket gyerekkorunkban
várakká varázsolt a képzeletünk, romok, amelyek közt annyit
játszottunk, s ahol annyiszor kerestem az én kis hercegemet.

Minden rá emlékeztet.Nem telik el
úgy nap, hogy ne gondolnék rá.

-De hisz az utad nálam ért véget, azt mondtad h SZERETSZ.
-Adolgok változnak ...
-És összetörik az álmokat:[

Tudod, van, hogy elmegy és nem hagy semmit maga után. Nem búcsúzik el, nem ír levelet.Egyszerűen csak kisétál az ajtón. Te azt hiszed, viccel, nem gondolja komolyan. Vársz,hogy majd nyílik az ajtó és belép. Nem érdekelne a magyarázat: hol volt, mit csinált. Te csak folytatni akarod ugyanúgy. De az ajtó nem nyílik, a telefon nem csörög és Te ráébredsz, magadra hagytak. Vádolod őt, majd magadat. Keresel valamit, amibe kapaszkodhatsz, amiben reményt lelsz. Meglátod, hogy a kedvenc poharát a szekrényben hagyta. Újra hinni kezdesz, hogy majd eszébe jutsz, és igen hiányozni fogsz neki,végül rájön, hogy nem élhettek egymás nélkül. Mindennap áttörölgeted a poharat, tisztán tartod, hisz bármikor visszatérhet és ismét forró tea mellett beszélgethettek órákat, vagy egyszerűen csak egymás karjában fekhettek az ágyban. De nem jön. Egyre keservesebben telnek a napok.Majd valakitől megtudod, milyen boldog, élvezi az életet. Rádöbbensz,hogy nem hiányzol neki, nem gondol rá, már lehet az emlékeiteket, se őrzi. Elfelejtett. Összetörik a lelked. Tartod magad, már nem sírsz.Otthon aztán földhöz vágod azt, ami reményt adott. Az apró kék poharat.

"megint ott vagy minden szóban, mozdulatban, dalban, képben, a fejemben... a szívemben is?hová lett
az az érzés amit irántad éreztem? talán még mindig meg van, csak
egyszerűen annyi gyűlöletet, kétségbeesést és csalódottságot pakoltam
rá, hogy lehetetlenség lenne előszedni? nem is előszedni akarom
tulajdonképpen. kitörölni, semmissé tenni, egy sosevolt emlékké koptatni, hogy örökre eltűnj az életemből. nem lehet, mert te voltál az aki megváltoztatott."

Lehet, hogy lesz egy olyan reggelem, amikor neaz ő arcát látom rögtön, ahogy kinyitom a szemem. Vagy lesz egy álmos
augusztusi délután, amikor nem tudom már felidézni, hogy egészem
pontosan hol is voltak a szeplők a jobb vállán. Egy nap talán nem fogok
hallgatózni a hóesésben, és az ő lépteit hallani.

'..vidd el a lelkem,nélküled nem akarom.' /Bella/

Ha veszítettél már el valakit, tudod, hogy a vesztés pillanatában szeretted a legjobban és a legigazabban. Amikor szembesültél azzal, hogy „nincs”. Amikor a sors letépi rólunk azt, akit szeretünk, s ott maradunk kifosztva, egyedül – a hiányban döbbenünk rá, mennyire szerettük. Utólag. És jönnek az emlékek: a közönyös hétköznapok, a szürke reggelek, a fáradt fölkelések, a rosszkedvű morgások, veszekedések, összezördülések, a kellemetlen esték, amikor nem történt semmi, csak ültetek egymás mellett, üresen – a hiány fájdalmas érzésével visszanézve villámfényben látod meg a múltadat, s azt kiáltod:
- Milyen hülye voltam! Nem láttam, milyen kincset szórok szét minden percben és órában!... Bár akkor tudtam volna, amit most tudok: hogy ajándék volt vele az élet! Bár visszatérhetne, akár csak egyetlen percre is! Másképp szólnék hozzá? Másképp látnám, másképp ölelném… És elmondanám neki azt, hogy… Mit is?... Amit nem lehet elmondani.

Bár enyém lehetne.. ő nekem a tökéletes, ő a mesebeli szőke herceg fehér lovon. Nem akarom elengedni, de inkább az eszemre hallgatok és hagyom elmenni, de legbelül reménykedek, hogy még visszajön hozzám ♥

Mondanom kell valamit. Nem hiszem, hogy tiszta előtted. Szerelmes vagyok beléd... oltárian, fájdalmasan szerelmes. Amit teszel, ahogyan gondolkodsz, ahogyan mosolyogsz, amikor látlak izgatott leszek... Úgy érzem magam melletted, mint eddig még soha..

Nincs annál megdöbbentőbb élmény, mikor valaki olyan helyre tér vissza, amit valaha nagyon jól ismert, és rájön, hogy a hely semmit, ő maga viszont rengeteget változott..."

Érdekes nem?...Milyen hamar repül az
idő.Tegnap még lesz...ma már van...holnap már csak volt... Ugye milyen egyszerű
megfeledkezni az apró dolgokról?

Lehet, hogy míg én az íróasztalnál ülök, Anyám otthon csuklani kezd. És akkor elmosolyodik, ránéz a fényképeimre, bólint feléjük, és azt suttogja maga elé: "Tudom, fiam, tudom, hogy gondolsz rám."

.mert ki azt mondja 'már nem szeretlek', az vagy sosem szeretett... vagy hazudik

*Egy hajnali szívverés mellett néztem,ahogy elmész....

Bizony, követelem, mert szeretem, és mert szeretem, jogom van a
szeméhez, a mosolyához, a kezéhez, az ajkához, az érintéséhez, a
ruhájához, mindenhez, ami őt jelenti. . . , mert szeretem.

mert ő megpróbálja elhitetni veled hogy semmit se érez irántad, nem biztos hogy tényleg igy is van...

 de a lélek mégis tudja, hogy hiányzik belőle egy darab: hiányzik a másik fele. És ez nem csak akkor fáj, ha elveszítjük, hanem akkor is, ha nem találjuk meg!

De még mindig itt vagy a szívemben
Aη∂ sтιll you'яє ιη my нєαят...

Mindig
mikor közel vagyok hozzád, olyan sok minden van amit nem tudok
elmondani. És te csak odébbállsz és ilyenkor elfelejtem mondani hogy
mennyire szeretlek..

"Emlékszel, még mikor alig ismertük egymást és
találkozni akartál annak ellenére , hogy rossz napunk volt? Na igen...
Akkor és ott tudtam, hogy szeretni foglak. Én itt már tudtam, hogy
szerelmes leszek beléd, amint felvidítottál a jelenléteddel :)"

 Hogy tudnál válaszolni arra, hogy ’mi a baj’, amikor semmi sincs rendben?

Amikor
úgy érzem, hogy semmi sem sikerül, a kőtörők munkájára gondolok, akik
százszor is ráütnek a nagy kődarabra, s azon még csak egy repedés sem
látszik. A százegyedik kalapácsütésnél azonban a kő kettéválik, és én
tudom, hogy nem az utolsó csapástól, hanem attól a száztól, amit előtte
mértek rá

Nincs csodálatosabb dolog annál, ha az ember szeret valakit és viszont szeretik. De talán mégis van: ha az ember megtalálja a lélektársát. A lélektárs az a valaki, aki olyan, mint te. Ő az, aki megért, aki érez téged, mint senki más. Ő az, aki úgy szeret, mint senki más, és mindig veled marad, bármi történjen is. Azt mondják semmi se tart örökké, én viszont szilárdan hiszek abban, hogy van örök szeretet, ami akkor is tart, ha a másik már nincs közöttünk..

Arra a dologra van szükségem, ami akkor következik be, amikor az embernek az agya kikapcsol, a szíve pedig be.

 Nem akartam beléd szeretni, és nem hiszem, hogy te is akartad volna. De
amikor találkoztunk, mindketten éreztük, hogy nem tudunk tenni semmit
az ellen, ami velünk történik. Egymásba szerettünk, minden
különbözőségünk ellenére, és ezzel valami ritka és gyönyörű jött létre.
Az én számomra az ilyen szerelem egyszer adatik meg az életben, ezért
vésődött minden pillanata egyformán az emlékezetembe, s ezért nem
feledem soha egyetlen másodpercét sem..

Nem lehet szükségem rád, mert nem lehetsz az enyém..

 "...de
mikor utoljára érintett, ölelt és csókolt azt nem felejted el, egyetlen percet
sem felejtesz el abból,
amit együtt töltöttetek, és ha csak rövid időre is, és még ha titokban is
melletted volt, a tied volt még ha nem is egészen,
de bele sem gondoltál, hogy ez az utolsó csók, az utolsó ölelés. Talán akkor
jobban magadhoz szorítod,
vagy hevesebben csókolod meg, ha tudod, hogy ez az utolsó alkalom...."

 Tehát....Mostantól ha rám gondolsz...csak emlékezz,
 hogy én lettem volna a legjobb dolog, amid valaha volt.

én még úgy szeretlek..ugyanúgy,mint régen.