idézetek
2010. szeptember 30., csütörtök
Hiába gondolok minden percben a nevetésére, még is némán hallom vissza az üres csendet.
De ha a csönd már túlságosan is felülmúlja a nevetést, én már csak esetten nézek lefelé és suttogom magam elé:
hiányzol.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Újabb bejegyzés
Régebbi bejegyzés
Főoldal
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése