a szíved majd meg hasad, amikor már azt hiszed, hogy sikerült elfelejtened.. meg vagy lepődve magadon, hogy egész könnyen ment és hamar túltetted rajta magad. de ekkor meghallasz egy zenét, csak pár másodpercnyit belőle és a gondosan óvott sebek felszakadnak, azt hiszed, hogy soha többé nem lesz jobb. és ez valamilyen szinten igaz is. a fájdalom teljesen soha nem fog elmúlni, a seb, ha be is gyógyul, a sebhely ott lesz. és akárhányszor meglátod, vagy akár a nevét hallod, csak azt a nevet, nem kell, hogy róla legyen szó, csak azt a bizonyos nevet.. arról is csak ő fog eszedbe jutni és a sebek ismét felszakadnak. akaratlanul is, de belegondolsz, hogy milyen jó lenne vele, milyen jó lenne érezni, vagy akár látni is, még ha ő nem is szeret, de neked elég lenne maga a tudat is, hogy vele lehetsz.. akkor nem tudsz épp ésszel gondolkodni, beleőrülsz, hogy újra és újra mással van, az jár mindig a fejedbe, hogy vajon hol ronthattad el, mit nem tettél meg érte.. de aztán rájössz amit ő mindvégig tudott: képes lennél érte bármire, akkor is és most is. mert szereted. ő ezt kihasználva megcsillantja előtted a remény legapróbb sugarát, te ismét boldog vagy és amikor megkapta amit akart, újból tovább áll és megint kezdődik minden előröl.