Felébredtem… és kerestelek…, mélyen magamban… hisz az emlékeimben éltél… Azt hittem ügyesen temetkeztem rád, de csalódnom kellett… a szívemben ugyanúgy helyet foglaltál. Aztán jön újra és újra a fájdalmas rádöbbenés, hogy már nem vagy. Látszólag folytattam az életem tovább, de be kell vallanom… a színes múltban megálltam és nem vagyok hajlandó tágítani onnan… Tulajdonképpen minden a régi, de ott mardos az a legnyomorultabb érzés, hogy hiányzol… Elszöktél… elvittél majdnem mindent… mégis most ki kell, hogy ábrándítsalak, nem voltál elég jó tolvaj… itt hagytad nekem a varázst, ami minket egykor összekötött. Postán elküldeném neked, de nem érhet véget a játék. A csend rákényszerít számadásra, imádkozik a lelkem..s a földön térdelek… fejet hajtok előtted… A magány csupán addig csábított, amíg önként választhattam… most egyedül vagyok és hiányzik a meghitt közelség. Félek velem a magány is fázni fog, félek halálra fagyom, félek minden éjjel sírni fognak az angyalok… S meddig remél a szív? Én az utolsó pillanatig várok rá, hogy a velem légy.