Tudom, hogy sokszor okozok neked fájdalmat a puszta létezésemmel. Van, mikor elvakít az ösztön, a kis lény, aki bennem lakik, előtör, mert igyekszem elnyomni. Ilyenkor robban, és én sodródom vele a vágyakban. Elfelejtek egy pillanatra rád nézni és már baj van. Aztán észbe kapok, a lényt elzavarom és visszasunnyogok hozzád, mint egy kislány, aki lopott a cukorkaboltból. Te szomorú vagy, de mégis megnyugtatlak, ráébresztelek, hogy elmentem-de visszajöttem. <3